• image
  • image
  • image
  • image


Az izomdisztrófia egyike a legsúlyosabb degeneratív betegségeknek, amiben egy ember szenvedhet. Gyógyíthatatlannak titulálják a mai napig, orvosi gyógymódja nem ismert. Számos változata előfordul az életben, egyes kutatások szerint akár 25-30 félével is találkozhatunk. Legfőbb jellemzője, hogy az izom nem fejlődik, tónusa és ereje egyre csökken mindaddig amíg már a beteg képtelen saját maga mozgatására és részleges vagy teljes paralízishez vezethet. Azonban ritkán halálos kimenetelű a kór. Egy egészséges ember esetén a kemény, megfeszített munka után az izmok még erősebbek lesznek, hogy a következő erőkifejtést jobban bírják. Így fejlesztenek hatalmas izomzatot például a testépítők, vagy így tesznek szert masszív izomzatra a sportolók is. Azonban ebben a betegségben szenvedő embereknél ez a mechanizmus nem működik, sőt legtöbb esetben pontosan a fordítottja igaz. Minél jobban megterhelik izomzatukat annál gyorsabban és annál nagyobb mértékben veszítik el izomszöveteiket. Tehát egyre jobban gyengülnek, olyan érzésük van, mintha az izmaik folyamatosan kilehelnék a leküket. Lehet lassú lefolyású a betegség, amely 25-30 éven keresztül folyamatosan pusztítja a szervezetet, de lehet nagyon gyors lefolyású is mely akár 4-6 hónap alatt képes kerekesszékbe kényszeríteni a beteget. Bármilyen életkorban támadhat és nem válogat. Bár férfiaknál gyakoribb előfordulású, a nőknél is megjelenhet bizonyos típusa. Megkülönböztethetünk születéstől fennáló, kisgyermekkorban támadó, serdülő vagy épp felnőtt vagy idős korban kialakuló izomsorvadást. Minél később támad a kór, annál jobbak az esélyek az erő megtartására illetve a felépülésre és az egészség visszaszerzésére. Minél több izomrosttal rendelkezik a beteg a betegség kezdetekor annál nehezebb dolga van pusztítás tekintetében mert annál több izomszövetet kell neki tönkretennie. Tehát az elején vagy nem túl későn észrevett és kezelni kezdett izomdisztrófia kevesebb kárt tehet a testben, nagyobb része őrizheti meg működőképességét és viselheti a mozgás terhét a hátralévő életben és kevesebb áldozatul esett részt kell működésre késztetni. A betegség minden stádiumában van esély a javulásra! Viszont úgy kell tekinteni erre mintha egy erdőbe befelé sétálnánk és onnan majd egyszer szeretnénk ki is jönni. Minél mélyebbre érünk az erdőben annál nagyobb utat kell megtennünk visszafelé is. Ezért nem szabad az időt vesztegetni, minden nap minden hét fontos lehet! Azonnal el kell kezdeni a beteg izmokkal foglalkozni, és megpróbálni minél hamarabb a működésüket javítani és a betegség előtti állapotot célul kitűzve azt elérni. A mai tudásunkkal ez már nem elérhetetlen!